Csokis-mandulás pite
Elkészítési idő
Elkészítés
A lisztet, a porcukrot és a kockára vágott jéghideg vajat késes robotgépbe (esetleg turmixgépbe) tesszük, és addig keverjük, míg morzsás állagú nem lesz. Ezután hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejet, majd addig mixeljük, míg a tészta összeáll (nagyon gyorsan ment). A tésztát fóliába csomagolva, hűtőszekrénybe tesszük.
A szeletelt mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk, félretesszük.
A krémhez a vajat megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a keményítőt és apránként a tejet, majd csomómentesre keverve, állandó keverés mellett krémmé főzzük. A tűzhelyről levesszük, majd beletördeljük a csokoládédét, és kevergetjük, míg felolvad.
A mandulából kb. 2 evőkanálnyit tegyünk félre a tetejéhez, a többi robotgéppel megdaráljuk, és azt is a csokoládés krémhez adjuk. Legalább langyosra hűtjük, majd egyesével alaposan eldolgozzuk benne a tojásokat.
A tésztát belenyomkodjuk egy pitetálba (a peremére is), villával sűrűn megszurkáljuk, majd egy sütőpapírt borítunk rá, erre valamilyen száraz hüvelyest szórunk, és ún. vakon elősütjük, előmelegített sütőben 15 percig. (Ezt az eredeti recept nem írta, de tapasztalatom szerint ennek a műveletnek az elhagyása esetén félő, hogy "szalonnás" lesz a tészta.)
A sütőpapírt eltávolítjuk, majd a tésztára ráöntjük a krémet, a tetejét megszórjuk a félretett mandulával, és további 40 percig sütjük.
Értékelés
Hozzávalók
Tészta:
150 g liszt
1 ek porcukor
40 g vaj
50 ml hideg tej
1 tojássárgája
Töltelék:
60 g vaj
60 g étkezési keményítő
3 dl tej
100 g magas kakaótartalmú étcsokoládé
4 egész tojás (+a tésztából visszamaradt 1 db fehérje)
mandula
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
