Vasárnapi sült csirke
Elkészítési idő
Elkészítés
Az egész csirkét alaposan megmossuk, a villacsontot eltávolítjuk.
A csirkét olívaolajjal megkenegetjük, majd a szobahőmérsékletű vajat egyenletesen szinte belemasszírozzuk a bőrébe, végül sózzuk, borsozzuk.
A csirke belsejébe egy előzetesen néhány percig vízben forralt és megböködött egész citromot dugunk, néhány szál petrezselyem kíséretében. (A citrom egyrészt segíti a csirke átsülését, a belőle kiáradó hő segítségével, másrészt finom illatot áraszt.)
Az így előkészített csirkét egy tepsire helyezzük (hátára fektetve) és kb. 1,5 dl vizet öntünk alá. 220 ºC-ra légkeverésen előmelegített sütőben 15 percig sütjük, majd levesszük a hőmérsékletet 190 ºC-ra, újabb 15 perc következik. Ekkor, a kiszáradást megelőzendően, saját levével meglocsoljuk, és a mellére fordítjuk a csirkét. Így sütjük 25 percig, közben egyszer-kétszer újra locsoljuk. Végül ismét a hátára fektetjük, majd 5 perc elteltével kivesszük a sütőből. Tálra helyezzük, letakarjuk fóliával és pihentetjük, míg a mártás készül.
A tepsiben maradt léből készül a szósz a következő módon: a csirke belsejéből kiszedett, jól megpuhult citrom levét és belsejét is hozzáadjuk, tűzhely felett melegítjük, 1 ek lisztet 1 ek zsírral elkeverünk, ez is megy bele, majd összeforraljuk. A mártást finom lyukú szitán tálkába szűrjük.
Megjegyzés
4 főre
Értékelés
Hozzávalók
kb. 1,5 kg-os tanyasi csirke
kevés olívaolaj
40 g vaj
1 db citrom
néhány szál petrezselyem
só, bors
1 ek liszt
1 ek mangalica zsír
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
