Tiramisu muffin

Elkészítési idő

45 perc

Elkészítés

1. A sütőt előmelegítjük. A muffinsütőformába beletesszük a papírformákat.

2. A babapiskóták kb. harmadát kézzel apró morzsákra törjük. A maradékot kb. 5 mm-es csíkokra vágjuk. Először ezeket a mélyedések aljára tesszük, hogy mindegyikbe kb. ugyanannyi babapiskóta jusson. A morzsát pedig a mélyedésekben eloszlatjuk.

3. A kávét és a mandulalikőrt vagy a mandulaaromát összekeverjük (mikor a kávé már nem forró), és minden mélyedésbe kb. 2 kávéskanállal locsolunk. Ügyeljünk arra, hogy ne egy helyre öntsük, mert elázik.

4. A mascarponét alaposan elkeverjük a tejszínnel, a cukorral, a tojásokkal, pici sóval, majd egyenletesen rákenjük a piskótára. Ne ijedjünk meg, ha nem elég folyós, és púposra sikerül, le fog süllyedni.

5. A sütőben 130 fokon (középen, légkeverésesnél 110 fokon) kb. 30 percig sütjük.

6. Kikapcsoljuk a sütőt, pár percig hagyjuk. Majd nagyon pici résre nyitjuk. Így is hagyjuk egy ideig, majd egyre nagyobb résre nyitjuk. A lényeg, hogy ne hirtelen érje a hideg levegő, mert összeesik.

7. Mikor már kihűlt (kb. 1 óra), leszórjuk kakaóporral, és málnával díszíthetjük.

8. Hűtőben tároljuk, amit nem ettünk meg.

Megjegyzés

Hatalmas sikert arat még azoknál is, akik a klasszikus, tésztás muffinokat nem szeretik.

Értékelés

 

Hozzávalók

8-10 dkg babapiskóta
kb. 1 dl erős presszókávé
2 evőkanál Amaretto mandulalikőr (vagy mandulaaroma)
50 dkg mascarpone
10 dkg tejszín
15 dkg cukor
2 tojás
csipetnyi só

A díszítéshez:
24 szem málna (elhagyható)
2 evőkanál kakaópor
12 db muffinsütő papír

Nehézségi fok

- Könnyű

© 42droids 2011. | Hosting: cyberdream.eu | thx to: Icecat