Szőlős-vaníliakrémes piskóta
Elkészítési idő
Elkészítés
A piskótát a szokásos módon kisütjük, kihűtjük, és felkockázzuk.
A krémhez a 1,5 liter tejből 1 dl-t meghagyunk, a többit feltesszük forrni. A tojásokat kettévesszük. A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral fehéredésig kavarjuk, majd hozzáadjuk a lisztet is, és simára keverjük. Ezután hozzáadjuk apránként maradék tejet. Ha felforrt a tej, apránként a forró tejet elkavarjuk a tojássárgájával, majd felfőzzük (vigyázni kell, mert könnyen leragad.)
Közben a tojásfehérjét is kemény habbá verjük.
Mikor a tej felfőtt, kikapcsoljuk a gázt, és óvatosan beletesszük a forró krémbe a tojásfehérjehabot. Lazán összekavarjuk, hogy a hab ne törjön össze. Hideg helyre tesszük, vagy hideg vízbe állítjuk az edényt. Nem kell teljesen kihűlnie.
Egy nagyobb edény aljára kb. 1 cm vastagon teszünk a krémünkből. Erre rászórjuk az összekockázott piskótát. Nem szükséges, hogy teljesen összeérjen a tészta. Erre szőlőszemeket hintünk. (Ha túl nagy szemű, akkor kettévágjuk.) Ezután újra krém, majd majd piskóta, szőlő következik és így tovább. A végén krémmel fedjük be a tetejét.
Hűtőbe tesszük. Kb. 2-3 óra múlva már ehető, megpuhult a piskóta.
Megjegyzés
Tehetünk a tetejére fogyasztáskor tejszínhabot, de magában is finom.
Értékelés
Hozzávalók
A piskótához:
6 tojás
6 kanál cukor
6 kanál liszt
kevés sütőpor
A krémhez:
5 tojás
8 kanál cukor
5 kanál liszt
1,5 liter tej
3 csomag vaníliás cukor
kb. 1 müzlis tálka szőlő
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
