Sajtos sonka alatt sült halfilé
Elkészítési idő
Elkészítés
A halat kiengedjük, majd a levét egy papírtörlővel felitatjuk. A szeletek mindkét oldalát megszórjuk hal fűszerkeverékkel, félretesszük. A lisztbe keverünk 1 teáskanál kaprot és 1 evőkanál petrezselymet. A halszeleteket ebbe a lisztbe forgatjuk, majd az olívaolajjal vékonyan kikent jénai tál aljára fektetjük. A tömlős sajton vékony lyukat ejtünk, és egyenletesen rányomjuk a szeletekre. Ezt beborítjuk 5-6 szelet pulykasonkával. A tejfölt kikeverjük 1 teáskanál olívaolajjal és ízlés szerint sóval, borssal. A sonkára locsoljuk, és szépen elkenjük rajta. Erre újabb 5-6 szelet sonkát teszünk, és ezt ismét bevonjuk sajtkrémmel. A tetejére paradicsomszeleteket rakunk, megszórjuk bazsalikommal és zúzott fokhagymával. Alufóliával beborítjuk, és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük kb. 45 percre. A végén az alufóliát levéve még 10 percig légkeveréssel sütjük. Ha kész, hideg helyre tesszük hűlni, hogy a sajt és a tejföl kicsit megszilárduljon. Párolt zöldséggel tálaljuk. Jó étvágyat!
Megjegyzés
Elsőre bonyolultnak tűnhet, de nagyon gyorsan össze lehet dobni.
Értékelés
Hozzávalók
1 kg fagyasztott halfilé
1 kis pohár tejföl
2 tömlős sajtkrém
10-12 szelet pulykasonka
paradicsom
olívaolaj
liszt
petrezselyem
kapor
bazsalikom
fokhagyma
hal fűszerkeverék
bors
só
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
