Rakott kelbimbó

Elkészítési idő

1,5 óra

Elkészítés

A kelbimbó kemény végeit levágjuk, és bő sós vízben (amibe 1 kk. köményt is szórunk) előfőzzük. Még roppanós legyen, ne főzzük szét.
Közben sós vízben a rizst is megfőzzük.
A hagymát apró kockára vágva megdinszteljük 3 ek zsírban, sózzuk, felöntjük kb. fél dl vízzel, ha ismét zsírjára sült rádobjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk, majd megszórjuk a fűszerekkel (só, bors, kömény).
Kevés vízzel felöntve - úgy, hogy épp ellepje - addig főzzük, míg a hús megpuhul és lé már majdem teljesen elfőtt. Ekkor levesszük a tűzről és hozzákeverjük a előfőzött rizst, ha szükséges utánfűszerezzük.
Egy kb. 30 x 20 cem-es mély tűzálló tálat, tepsit zsírral kikenünk. Az előfőzött kelbimbókat félbevágjuk, majd a tál aljára szorosan egymás mellé rakva egy sort rakunk belőle (kb. 0,5 kg), majd enyhén meghintjünk sóval. Erre ráöntjük a húsos-rizses keveréket, majd a maradék kelbimóval "betakarjuk", sózzuk, végül bevonjuk a tejföllel és bőven megszórjuk reszelt sajttal.
Légkeveréses sütőben 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük - a sajt olvadjon egyneművé, és piros legyen a teteje.

Értékelés

 

Hozzávalók

1 kg kelbimbó
0,5 kg darált hús
1 zacskó gyorsrizs
1 fej hagyma
1 ek pirospaprika
0,5 kk őrölt bors
0,5 + 1kk őrölt kömény

0,5 l tejföl
20 dkg reszelt trapista sajt
4-5 ek zsír (sült húsból visszamaradt zsír a legfinomabb hozzá)

Nehézségi fok

- Közepes

© 42droids 2011. | Hosting: cyberdream.eu | thx to: Icecat