Epres tiramisu torta

Elkészítési idő

1 óra

Elkészítés

Lábosban megolvasztjuk a vajat, kicsit hagyjuk hűlni, majd összekeverjük 10 dkg finomra morzsolt babapiskótával. Egy kapcsos tortaforma alját sűtőpapírral kibéleljük, és belenyomkodjuk ezt a masszát. Ez lesz a torta alja. Mehet a hűtőbe összefagyni.
A zselatint kevés hideg vízbe állítjuk (amennyi ellepi, kb. 0,5 dl). Közben forró vízfürdőben habosra keverjük a tojássárgát a cukorral és a mandulalikőrrel, majd belekeverjük, és felolvasztjuk benne a zselatint. Sűrű krém legyen, ajánlott a robotgép használata. Ha kész, kivesszük a vízfürdőből.
A krémbe beledolgozzuk a mascarpone-t, a túrót és a kemény habbá vert tejszínhabot.
Kivesszük a tortalapot, a babapiskóta felét rárakjuk, meglocsoljuk a kávé felével, ráhalmozzuk a krém felét, újra babapiskóta, meglocsolva a maradék kávéval és végül a maradék krém. Mehet a hűtőbe legalább 1 órára.
A megmosott epret kicsumázzuk, félbevágjuk, tetszés szerint elrendezzük a torta tetején. A csokoládé felét lereszeljük, másik felét krumplihámozóval felforgácsoljuk. Megszórjuk vele a tortát, kakaóval is, tálaljuk.

Értékelés

 

Hozzávalók

6 dkg vaj
35 dkg babapiskóta
12 g színtelen zselatin
2 tojássárga
8 dkg cukor
1 dl amaretto likőr
50 dkg mascarpone
50 dkg félzsíros tehéntúró
2,5 dl tejszín
4 cl főzött kávé

Tetejére:
25 dkg eper
4 dkg csokoládé
1 ek kakaópor

Nehézségi fok

- Könnyű

© 42droids 2011. | Hosting: cyberdream.eu | thx to: Icecat