Dobos torta recept

Elkészítés

6 tojássárgáját 14 dkg cukorral habosra kikeverünk, majd könnyedén hozzákeverjük a tojásfehérjéből 4 dkg cukorral felvert kemény habot, ezután beleszórjuk a lisztet, és óvatosan simára keverjük. Sütőpléhet vékonyan megvajazunk, és megszórjuk liszttel. A lisztezett pléhre tortakarikával kijelöljük a doboslap helyét. Egy tortához ebből a mennyiségből 6 db tortalapot sütünk. A masszát a tortakarikával kijelölt helyre simára kenjük, majd közepesen meleg sütőben megsütjük. Ha a lap kisült, azonnal késsel elválasztjuk a sütőpléhről és a tortakarikával szabályos kerekre kiszúrjuk. A kisült tortalapokból a legszebbet félretesszük. A kihűlt lapokat, kivéve a legszebbet, csokoládékrémmel egyenletesen megtöltjük, és a tetejét is ugyanazzal a krémmel vonjuk be és hidegre tesszük.

Csokoládékrém: 25 dkg puhára olvasztott vajat, 20 dkg vaníliás porcukorral habosra keverünk. Közben 15 dkg csokoládét kevés tejjel, kevés cukorral simára, sűrűre főzünk, lehűtjük, hozzákeverjük a vajhoz, amellyel még jól, habosra kikeverjük

Karamell-lap: 15 dkg cukrot tiszta serpenyőben fakanállal való állandó keveréssel tűzön addig olvasztunk, amíg világos barnára pirul és átlátszó lesz. Majd gyorsan ráöntjük az elkészített tortalapra, késsel szétkenjük, úgy, hogy a lapot mindenhol takarja. Szétkenés után a lapot gyengén megvajazott késsel azonnal kettévágjuk, s minél gyorsabban 16 részre vágjuk. A kihűlt torta tetejére egymás mellé elhelyezzük a cukorral bevont lapokat és meleg vízbe mártott késsel felvágjuk.

Értékelés

 

Hozzávalók

Tészta:
6 tojás
14 dkg cukor
14 dkg liszt
4 dkg vaj (el is hagyhatjuk)
15 dkg porcukor

Csokoládékrém:
25dkg vaj
20 dkg porcukor
15dkg csokoládé
tej
cukor

© 42droids 2011. | Hosting: cyberdream.eu | thx to: Icecat