Dobos torta

Elkészítési idő

2,5 óra

Elkészítés

Először a krémet készítjük el. Fém habüstben felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és elkeverjük. Megolvasztjuk az étcsokoládét és egy kicsit félretesszük. Egy edényben vizet forralunk, rátesszük a habüstöt és gőz felett habosra keverjük a tojáskrémet. A gőzről levéve beledolgozzuk az olvasztott csokit, a kakaóport és a rumot, majd hagyjuk kihűlni. Mikor kihűlt a krém, hozzáadjuk a margarint és habosra keverjük. Ezek után betesszük fél órára a hűtőbe a krémet, majd a letelte után újra habosra keverjük. Töltésig hideg helyre tesszük. Elkészítjük a piskótát. Két darab 4 tojásos tortalapot sütünk. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd apránként hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a legvégén pedig óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk vagy kisütőmargarinozunk és abba óvatosan beleöntjük a piskótatésztát. Előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd mind a két lapot ketté vágjuk. Következik a karamell. Egy edénybe öntjük a porcukrot és annyi vizet adunk hozzá, hogy épphogy simára tudjuk keverni. Ezek után hozzáadjuk az ecetet és a margarint, majd közepes lángon folyamatosan kevergetve elkezdjük olvasztani. Először kikristályosodik, de utána megolvad és elkezd karamellizálódni. Mikor szép karamellszínű lesz, a már előre kiválasztott piskótalapra öntjük, elkenjük és hosszú, vajazott vagy sütőmargarinozott pengéjű késsel 16 cikkre vágjuk. Elővesszük a hűtőből a csokikrémet, megkenjük vele a piskótákat. A harmadiknak is megkenjük a tetejét, valamint a torta külsejét, majd a tetejére legyező alakban felhelyezzük a karamell cikkeket.

Értékelés

 

Hozzávalók

Piskótához
2x4 db tojás
2x8 dkg cukor
2x1/2 cs. sütőpor
2x11,5 dkg liszt

Krémhez
4 db tojás
12 dkg cukor
2 cs. vaníliás cukor
10 dkg étcsokoládé
2 ek. kakaópor
20 dkg Rama margarin
kevés rum

Karamellhez
15 dkg porcukor
2 tk. ecet
2 tk. Rama margarin
víz (kb. 4-5 ek.)

Nehézségi fok

- Nehéz

© 42droids 2011. | Hosting: cyberdream.eu | thx to: Icecat