Csirkesaláta
Elkészítési idő
Elkészítés
A céklát alaposan megsikáljuk, 1 kávéskanál köménymaggal és kevés sóval ízesített vízben puhára főzzük. A hagymát meghámozzuk, felkarikázzuk. Az almát meghámozzuk, magházát kiemeljük, húsát apróra felkockázzuk, meglocsoljuk citromlével. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, szárazra törölgetjük. A csirkemelleket leöblítjük. 6-8 gerezd diót félreteszünk, a többit durvára vágjuk.
A céklát leszűrjük, meghámozzuk, hűlni hagyjuk, majd kisebb kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk. A porcukrot és 1 mokkáskanál sót oldódásig keverünk a borecetben, apránként hozzáadjuk az olajat, ízlés szerint borsozzuk, azaz vinegrett mártást készítünk. Beleforgatjuk a hagymát, a céklát, az almát és a diót, lefedjük. A margarint felforrósítjuk, beletesszük a fél csirkemelleket, meghintjük sóval és (frissen őrölt) borssal, mérsékelt tűzön, mindkét oldalukon pirosra sütjük. Hagyjuk langyosra hűlni, majd nem túl vékonyan felszeleteljük. A spenótot lapos tál aljára terítjük, a tetejére halmozzuk a salátát, annak a tetejére pedig a csirkehúst, végül a félretett diógerezdekkel díszítjük. Vajas pirítóst kínálhatunk mellé.
Megjegyzés
Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra 30 perc múlva
1 adag: 1691 kJ/406 kcal
Értékelés
Hozzávalók
80 dkg cékla
1 kávéskanál köménymag
10 dkg lilahagyma
20 dkg savanykás alma
2 evőkanál citromlé
10 dkg spenót
2 fél kicsontozott csirkemell (20 dkg)
8 dkg dió
1 mokkáskanál porcukor
6 evőkanál borecet
10 evőkanál (olíva-)olaj
2 dkg sütőmargarin
Kalóriatartalom
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
