Burgundi kacsamell pirított gombával és lapcsánkával
Elkészítési idő
Elkészítés
A tisztított kacsamell bőrét éles késsel hálózzuk be (vágjunk négyzetrácsot a bőrbe).
A húsát sózzuk, borsozzuk, majd fél órát pihentessük.
Addig készítsük el a lapcsánkát: a burgonyát reszeljük le nagylukú reszelőn, majd a vizet kinyomkodva tegyük a reszeléket egy tálba. Adjuk hozzá a tojásokat, lisztet, és a tejfölt, majd sózzuk és jól keverjük össze. Amennyiben túlságosan híg, adjunk még liszet hozzá, ha túl kemény, akkor pedig még egy tojást üssünk a tálba.
Egy serpenyőben forrósítsunk minimális olajat, és evőkanál segítségével formázzunk féltenyérnyi korongokat, majd süssük mindkét oldalát pirosra. Ha kész tegyük félre, majd folytassuk a sütést, amíg el nem fogy a tészta.
A kacsamelleket tegyük egy tiszta (zsiradék nélküli), forró serpenyőbe, bőrös felével lefelé. Süssük pirosra, majd fordítsuk meg, és tegyük ezt a húsos oldalával is. Ezután tegyük serpenyőstől180 fokos előmelegített sütőbe, és süssük tovább 12 percig.
Ha a hús elkészült, vegyük ki a serpenyőből, és tegyük félre pihenni egy tányérba. A visszamaradt zsír jó részét öntsük egy edénybe, annyi maradjon a serpenyőben, amennyi a cukrot felveszi.
Karamellizáljuk a cukrot, majd öntsük fel a borral, valamint a húsokból kifolyt pecsenyelével, és forraljuk ki. Ha az alkohol elpárolgott, kevés keményítőt oldjunk fel vízben, majd adjuk hozzá folyamatosan kevergetve, amíg mártás sűrűségű nem lesz.
Közben forrósítsunk bő olajat, és a lapcsánkákat süssük aranybarna színűre.
Egy serpenyőben forrósítsunk a maradék zsírból egy keveset, és a gombákat pirítsuk meg nagy lángon. Ízlés szerint a sütés befejezése előtt egy kevés fokhagymát is adhatunk mellé.
A kacsamelleket szeleteljük rézsútosan, majd tálaljuk a lapcsánkával, a mártással, és a gombákkal.
Értékelés
Hozzávalók
2 db bőrös kacsamell
5-6 szem közepes burgonya
250 g apró csiperkegomba
2 tojás
1,5 ek tejföl
3 ek liszt
1,5 dl vörösbor
2 ek kristálycukor
1 tk étkezési keményítő
só, frissen őrölt feketebors
1 gerezd fokhagyma (opcionális)
3 dl étolaj
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
