Báránysült nyárson
Elkészítési idő
Elkészítés
A bárányt hentessel készíttessük el a vágás napján, és tisztítva vegyük meg.
A fűszersóhoz a friss rozmaringleveleket aprítsuk finomra, a fokhagymát zúzzuk össze, majd keverjük össze a sómennyiség 2/3-ával. Ezzel dörzsöljük be alaposan a bárány belsejét. A maradék sót tegyük félre. Ízlés szerint használhatunk még (frissen) őrölt feketeborsot is.
A bárányt erősítsük a nyársra a malachoz hasonlóan: a gerincnél, lapockánál és a comboknál rögzítsük, majd ezek után vékony dróttal varrjuk össze a felvágott hasi részt, hogy a gőzök ne távozzanak el sütéskor.
Közvetlen a sütés előtt kenjük be a bőrét zsírral, majd a maradék sóval szórjuk meg.
A malacsütéshez hasonlóan kb. 2-3 kg parázzsal kezdjük el sütni a bárányt, ügyelve a bőrhólyagosodásra, illetve arra, hogy az első 2-3 órában ne adjunk túlzottan nagy hőt alá. Az induló mennyiségű parazsat kell frissítenünk, akkor a bőr nem fog idő előtt megsülni, míg a belseje nyers marad.
Olvasztott zsírba mártott szalonnával, illetve olvasztott zsírba mártott ecsettel kenegessük a bőrét a sütés során.
A sütési idő felétől kissé fokozhatjuk a parázs hőjét, de ne túlozzuk el, ne siettessük a sülést.
Kilónként kb. 20-25 perc sütési idővel számoljunk.
A sütés végeztével kb. 15 percet pihentessük, majd darabolhatjuk a bárányt.
Értékelés
Hozzávalók
1 db bárány (kb 12 kg)
néhány szál friss rozmaringág
3-4 db egész fokhagyma
kb 0,25 kg durva só
1 kg mangalicazsír
Kenéshez:
kb 0,25 kg mangalica füstölt szalonna
Sütéshez:
kb 12-13 kg faszén
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
