Almás túrókocka
Elkészítési idő
Elkészítés
A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral és a sóval. A vajat a tojással együtt szintén hozzáadjuk, és jól összedolgozzuk. Átgyúrjuk, és 30 percre hűtőbe tesszük.
A töltelékhez 15 dkg vajat a porcukorral, a vaníliás cukorral, a túróval és a mascarponéval elkeverjük. Az egyik citrom héját hozzáreszeljük a túróhoz, mindkettő levét kinyomjuk. Egyenként a túróhoz keverjük a tojásokat, aztán az átszűrt citromlé felét, végül hozzászitájuk a pudingport. Az almákat gerezdekre szeljük, és meglocsoljuk a maradék citromlével.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát gáztepsi (30x40cm) méretűre nyújtjuk, lazán összehajtva a tepsi közepére emeljük. Kihajtogatjuk, egyenletesen elosztjuk rajta a túrókrémet. Kissé egymásra csúsztatva rárakjuk az almagerezdeket, végül megkenjük a 2 dkg vajjal. 50 percig sütjük. A lekvárt felforrósítjuk, 50 perc sülés után a süteményt megkenjük a lekvárral, majd megszórjuk a mandulával. További 15 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd tetszés szerint felvágjuk. Tálalás előtt megszórjuk kis porcukorral.
Értékelés
Hozzávalók
A tésztához:
35 dkg liszt
17,5 dkg porcukor
csipet só
20 dkg vaj
1 tojás
A töltelékhez:
15+2 dkg vaj
25 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kg túró
12,5 dkg mascarpone
2 citrom
4 tojás
2 csomag vaníliás pudingpor
1,2 kg alma
8 dkg sárgabaracklekvár
10 dkg szeletelt mandula
Nehézségi fok
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Recept nyomtatása- Oszd meg!
Recept küldése e-mailben
